A megbetegedés tényével, vagy egy esteleges baleset bekövetkeztével mindig érdemes számolnunk egy külföldi utazás előtt. Az egyes országokban ugyanis csak akkor leszünk jogosultak orvosi ellátásra, amennyiben rendelkezünk biztosítással, illetve ma már az Európai Unió tagállamaiban egy európai egészségbiztosítási kártyával is jogosultak vagyunk az ellátásra. Ennek alapja, hogy az ellátást a Magyarországon biztosítottak vagy egészségügyi ellátásra jogosultak, az Európai Unió bármely másik tagállamában is jogosultak a tartózkodásuk tervezett idejére, és egészségi állapotukra tekintettel orvosilag szükséges egészségügyi ellátásokra. Ebben az esetben a hazai egészségbiztosításunk alapján az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kifizeti mindazokat az ellátásokat, amelyeket egyébként az Európai Unió érintett tagállama állampolgárainak kifizet a biztosítójuk. Ezen ellátásokat tehát ekkor is térítésmentesen kapjuk.
Fontos azonban tudni, hogy azon ellátásokért viszont, amelyekért az Európai Unió adott tagállamának állampolgárai maguk is fizetnek (ez az ún. önrész), a magyar állampolgároknak is fizetnie kell. Ennek következtében érdemes minden esetben külön utasbiztosítást is kötni, hiszen az egészségbiztosítási kártya nem minden ellátást fedez, csak az orvosilag szükséges egészségügyi ellátásokat, és ezeknél is csak az önrészt meghaladó részt.
Utazási biztosításunk a balesetbiztosításon túl kiterjedhet másra is, példának okáért a poggyászunk biztosítására. Érdemes ezért alaposan áttanulmányozni az általános szerződési feltételeket, valamint a szerződést magát, kitérve az apró betűs részekre is.
Ha hosszabb útra indulunk, vagy egy veszélyesebb ország képezi úticélunkat, érdemes egy magasabb díjú biztosítást megkötnünk.
Praktikus tanácsok:
- Európai Unión belüli utazásaink előtt váltsuk ki európai biztosítási kártyánkat.
- Az utasbiztosítás megkötése során kérdezzünk rá, hogy az adott biztosítás mire jogosít minket.


