Adatok betöltése...

2010. szeptember 09., csütörtök - Ádám

Rendezvény

 

A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete tisztelettel meghívja Önt

 

Fogyasztó és jog

A jogalkotás és jogalkalmazás kihívásai az atipikus szerződések területén, különös tekintettel a fogyasztói érdekek védelmére

című konferenciára.

 

Időpont:

2010. április 1. (csütörtök)

 

Helyszín:

Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Inkubátorház II. emelet

4028 Debrecen, Kassai út 26

A rendezvény célja:

A rendezvény célja, hogy a fogyasztóvédelmi jog egyik legdinamikusabban változó területén jelentkező mind a jogalkotók, mind pedig a jogalkalmazók számára kihívást jelentő problémákat vegye sorra figyelemmel a fogyasztói érdekek érvényesítésére. A tudományos és szakmai igénnyel összeállított tematika megtárgyalására az hazai és külföldi szakértők tolmácsolásában, hatósági és bírósági jogalkalmazók, civil szakemberek és békéltető testületi tagok részvételével kerül sor.

 

A rendezvényen való részvétel ingyenes. A konferencia programját mellékeltük. Részvételi szándékukat szíveskedjenek legkésőbb 2010. március 30-ig az alábbi jelentkezési lapot e-mail útján visszajuttatni.

 

További információval szívesen állunk rendelkezésükre az alábbi elérhetőségeken:

T: 06-52-784-804 (Kállai Mariann) 8.00 – 16.00 óra között

E-mail: kallai.mariann@fvszemle.hu ; www.fogyasztovedok.hu

 

Debrecen, 2010. március 10..

 

Tisztelettel:

 

Dr. Hajnal Zsolt

elnök 

Kapcsolódó anyagok, hivatkozások

 JELENTKEZÉSI LAP

A jogalkotás és jogalkalmazás kihívásai az atipikus szerződések területén, különös tekintettel a fogyasztói érdekek védelmére”

Konferencia (20010. április 1.)

 

 

Résztvevő(k) neve(i): ……..…....................................................................................……….......

 

Intézmény (szervezet):.................................................................................................................

 

Telefon:……………………………………............… E-mail:…………………………….................

 

 

Kelt:

Aláírás