A számlázás alapja minden esetben az az ősi alapelv, hogy aki szolgáltatást vesz igénybe, köteles annak díját minden alkalommal megfizetni. Csakhogy legtöbbünkben nem is az a kérdés, hogy meg kell-e téríteni a vízdíjat, hanem az, hogy mennyi az egységár, mi alapján kalkulálnak fogyasztást, hogyan tudjuk mi is megérteni a számla tartalmát, és ha nem értünk egyet az abban foglaltakkal, hol jelezhetjük azt, illetve milyen egyéb jogorvoslati eszközök illetnek meg minket.
Ezen kérdések megválaszolását érdemes azzal kezdeni, hogy a szolgáltató minden egyes fogyasztónak köteles számlát kiállítani, mely a 38/1995. (IV.5) Kormányrendelet -továbbiakban: Rendelet- 8.§ (2) bekezdésén alapul. A számlák kibocsátásának gyakorisága attól függően változik, hogy lakossági fogyasztóról vagy gazdálkodó szervezetről, közületről van-e szó. Előbbiek kéthavonta, míg utóbbiak havi rendszerességgel számíthatnak számlákra.
A számlákkal kapcsolatos minimum tartalmi és formai elemeket a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 167. §-a tartalmazza. Eszerint egy számlának elengedhetetlen kelléke a bizonylat megnevezése és a sorszáma. A bizonylatot kiállító gazdálkodó szervezet neve, illetve ha a díjak beszedésére külső szerv jogosult, annak megnevezése -ez a fővárosban például a Díjbeszedő Holding Zrt., mely a lakossági fogyasztóknak, és társasházaknak a számlát elkészíti, eljuttatja.
Ezen túl természetesen nem maradhat el a kiállítás időpontjának feltüntetése, illetve annak az időpontnak, időszaknak a megjelölése, melyre az adott számla vonatkozik. A leggyakrabban a teljesítés végső időpontját is megjelölik, és nem ritka a kiegyenlítési mód feltüntetése sem. Bár a számvitelről szóló jogszabály szerint nem kötelező, a vízszámlákon rendszerint megjelenik a fogyasztási hely körbehatárolása is. Ez egyrészt a fogyasztó adataival, a vételezési hellyel kapcsolatos adatokat jelöli a számlán, másrészt a vízóra gyári számát. Utóbbi nem mindig azonos elnevezéssel jelenik meg a számlán, lehet, pl.: mérőóra gyári szám, gyáriszám, mérő gyáriszám. A számlán ez rendszerint a fogyasztói adatok között, vagy táblázat jellegű számla esetén az igénybe vett szolgáltatással (vízfogyasztás) egy sorban látható. Jelentősége abból a szempontból van, hogy ezzel lehet leghamarabb azonosítani és összekötni a fogyasztót és a fogyasztási helyet, hisz a beszerelt óra gyári számát rögzítik, és az esetleges ügyfélazonosító után így a legkönnyebb beazonosítani a kérdéses helyet.
Mindenképp meg kell találjuk a kapott bizonylaton a szolgáltatás elnevezését, részletezését, azaz azt, hogy mi után is kell fizetnünk. A vízszámla körében ez alapdíjat takar és elfogyasztott vízmennyiséget. Ez a kéttényezős díjrendszer az ország egész területén elterjedt.
Az alapdíj célja elsősorban a magas rendelkezésre állási költségek fedezése. Természetesen a számlán nem kizárólag alapdíj elnevezéssel található meg, lehet például még lakásmellékmérő ügyviteli díj, ügyviteli díj. Ezen összegnek a célja, hogy a szolgáltató rendelkezésre állásának (pl.: telefonos hibabejelentő, 24 órás ügyelet, csőkarbantartás...) díját valamilyen fokban a lakosságra lehessen -lehetőleg igazságosabban- hárítani, anélkül hogy a vízdíjba lenne beépítve az. Mértékével kapcsolatban egységes gyakorlat nemigen mondható el, minden településnél egyedileg határozzák meg a fizetésre kötelezettek körét, illetve a fizetés feltételeit. Rendszerint havidíj, így mentesülni alóla, vagy csökkentetni a mértékét nem lehet pusztán azon az alapon, hogy egyes napokon nem volt, vagy nem volt elérhető a szolgáltatás. Amennyiben azonban fogyasztás egyáltalán nem történik adott számlázási időszakban, akkor nem ritka, hogy egyáltalán nem számolják fel (ez azonban a települési önkormányzat vízdíjat megállapító rendeletétől függ).
Magát az elfogyasztott vizet, illetve annak díját tekinthetjük a számlán változó elemnek. A számlán feltüntetett egységár szintén településenként változhat, hisz az 1991. évi LXXXVII. tv. szerint a települési önkormányzat jogosult a víz lakossági árát megállapítani. Ezért tanácsos minden fogyasztónak egyénileg utánajárni, hogy a lakóhelyén, vagy a vízvételezési helyen milyen szabályok vonatkoznak az kéttényezős díjrendszerre, az árakra. Itt elsősorban, amit fogyasztóként tehetünk, hogy felhívjuk az önkormányzatot (vagy akár elektronikus felületen megkeressük), és rákérdezünk hogy milyen számú rendeletben állapították meg a víz díját, az hol érhető el a nyilvánosság számára. Ezt a kérdést a jegyzőnek érdemes feltenni, vagy a jegyző hivatalának, mert a helyi jogszabályok végrehajtásáért ő felelős. Nem minden települési önkormányzat rendelkezik hivatalos lappal, de ettől függetlenül a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény értelmében a kötelező erejű szabályokat ki kell hirdetni, az érintettek tudomására kell hozni. Így, ha már tudjuk a jogszabály számát, személyesen bemehetünk az önkormányzathoz, és elkérhetjük azt írott formában, vagy interneten megkereshetjük.
A számla elsősorban így a mért fogyasztás alapján készül, mely szempontjából a bekötési vízmérő irányadó, ami a bekötővezeték végpontján található. Családi háznál ez azt jelenti, hogy a kerítésen belül, a vízóra-aknában található óra, társasháznál azonban a társasházi főmérőt értik alatta, ami nem azonos az egyes lakásokban lévő mellékmérővel. A főmérő szintén a házon belül van (még a lakások előtt), de elhelyezése változik aszerint, hogy milyen az elrendezése az adott épületnek. Lehet a kerékpártárolóban, gépházban, alagsorban. Tipikusan fel szokták tüntetni a megelőző vízóraállást és az elszámolási időszak végén mért vízóraállást is a mérő gyári száma mellett, alatt a számla formájától függően.
Természetesen olyan esetekben, amikor valakinek az óráját nem tudják leolvasni, vagy a mérő meghibásodott és nem a valós értéket mérte, akkor a fogyasztást a Rendelet 17.§ (4) bekezdése szerint kalkulálják: a megelőző egy év fogyasztásának egy napra számított átlagfogyasztása és a meghibásodás határnapja (az az időpont, amit a bevizsgálás, bejelentés alapján a felek elfogadnak a hiba időpontjául, vagy valamely hatóság, szerv kijelöl, pl.: békéltető testület, bíróság) előtti utolsó leolvasásától eltelt napok szorzata. Ennek a becslésnek is meg kell jelennie a számlán. Ha pedig a házi vízvezeték hibásodott meg, mert mondjuk eltört egy cső, vagy eresztett valahol egy tömítés, netán elfelejtettük elzárni a kerti csapot, és ezt be is jelentjük a szolgáltatónak, akkor szintén egy átalány fog megjelenni a számlán, melynek összegét az árjogszabályok határozzák meg.
Ami a számlán rendszerint megjelenik a szolgáltatók azonossága miatt, az a csatornadíj. Sokszor merül fel kérdésként, hogy miért egyezik a két mennyiség, hisz a vizet nemcsak fürdésre, mosásra használjuk, hanem főzésre, ivásra is, ami nem feltétlenül kerül a csatornába. Erre a választ a Rendelet 24.§ (1) bekezdés adja meg. Ennek értelmében lehetséges a szennyvíz mérése egy plusz órával, azonban ahol ilyenre nincs mód, ott a vízmennyiség alapulvételével kell megállapítani a szennyvíz mértékét. Így bármennyire is igazságtalannak tűnik, jogszerű a fogyasztások közötti azonosság.
Ha valakinek nincs módjában csatlakozni a csatornahálózathoz, akkor a számlán megjelenik egy ú.n. talajterhelési díj, melyet környezetvédelmi szabályok alapján köteles fizetni az olyan fogyasztó, aki nem csatlakozik a szennyvízelvezetőhöz.
Sajnos nem ez az egyetlen környezetvédelmi jellegű „adó”, melyet a fogyasztónak fizetnie kell. A vízszámlán megjelenő további terhelő tétel az áthárított vízterhelési díj. Jogalapja a 2003. évi LXXXIX. törvény 7.§-10.§. Ezt az összeget elméletileg a szolgáltatónak kellene megfizetnie, de a hivatkozott jogszabály lehetővé teszi, hogy mindezt áthárítsa a fogyasztókra.
Ha azonban tudatos fogyasztók vagyunk, nemcsak kesergünk a számla végösszegén, hanem igyekszünk a csökkentő lehetőségeket megragadni. Jelenleg egy olyan tétel van a számlán, ami csökkentésként szerepelhet, ez pedig a locsolási kedvezmény. Locsolási kedvezményt kifejezetten kérelem alapján adnak a szolgáltatók, azaz ha kertes házban lakunk, és nyáron szeretnénk locsolni a virágainkat anélkül, hogy azt egyúttal szennyvízként is kiszámlázzák, nekünk kell kezdeményezni a szolgáltatónál. Sajnos ez a kedvezmény nem parttalan, mindössze az elfogyasztott víz mennyiségének 10%-áig terjed ki, és nem egész évben, hanem maximum 6 hónapig. A másik lehetőség, ami főleg a fővárosban tendencia, hogy locsolási mellékmérőt szerelnek fel, ami méri ilyen irányú fogyasztásunkat. Ilyen esetben a számlán a vízmennyiség és a szennyvízmennyiség nem fog megegyezni, sőt kedvezményként a locsolásra kalkulált vagy ténylegesen használt összeg fog megjelenni.