Adatok betöltése...

2010. szeptember 09., csütörtök - Ádám

Közműves ivóvízellátás és szennyvízelvezetés

Szerző: Dr. Ottlakán Johanna

A közműves ivóvízellátás a távhőszolgáltatáshoz hasonlóan nem néhány nagy szolgáltatóval valósul meg, hanem több kisebbel. A Magyar Víziközmű Szövetség statisztikája szerint jelenleg kis hazánkban közel 350 vízmű létezik. Ez a fogyasztók oldaláról azt jelenti, hogy akár szomszédos településeken eltérnek egymástól a szerződéskötési, szolgáltatási szabályok.
Természetesen azért vannak olyan jogszabályok, amik a vízművek felé minimum standardokat állítanak fel.

Ezeket sorba véve az egyik legfontosabb a 38/1995. (IV. 5.) Kormányrendelet, melyet az összes közmű alapszabályként használ, forgat. A másik szintén jelentős norma a 2000. évi C. törvény a számvitelről és az általános forgalmi adóról. Ezeken túl pedig vannak a víz minőségére vonatkozó szabályok, amik elsősorban fogyasztási, egészségügyi szempontból jelentősek.

Az említett jogszabályok segítségével megválaszolhatjuk a fogyasztókban felmerült legtöbb kérdést, melyek nem elsősorban arra vonatkoznak, hogy kell-e vízdíjat fizetni. A legsarkalatosabb kérdések: kivel kell szerződnöm, ki állapítja mg a víz árát, miért fizetek ugyanannyi m3 szennyvizet, mi a locsolási kedvezmény, mit tegyek, ha az óra pontatlan, miért tér el a főmérőn mért víz a mellékmérők adatainak összegétől…?