Egyre intenzívebbek a fogyasztói csoport szervezők a Dél-Dunántúlon
2011-06-30 | Szerző: Dr. Morvai Gábor
A Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Tanácsadó Irodahálózat kaposvári és zalaegerszegi irodái arra hívják fel a figyelmet, hogy a térségben igen intenzív szervező tevékenységet folytat több cég is. Jellemzően BAR listás (KHR lista), nyugdíjas, illetve nehéz anyagi helyzetben lévő ügyfelek számára kínálnak felettébb előnyösnek látszó előtakarékossági konstrukciókat, első sorban kisebb hirdető újságokban, illetve különböző napilapokban.
Fittyet hánynak a jogszabályokra
2011.06.21 | Szerző: Dr. Morvai Gábor
A FOME tanácsadó irodáiban mindennaposnak számítanak azok az ügyek, amikor a vállalkozás fittyet hány a fogyasztó jogszabályokon alapuló jogaira. Jótállási ügyekben, illetve ruhanemű és cipő vásárlásával kapcsolatban egyaránt semmibe nézik a fogyasztók jogait. Tisztelet a kivételnek.
Elindult a betét- és megtakarításkereső program a PSZÁF honlapján
2011.06.01 | Szerző: PSZÁF
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) célja, hogy a fogyasztóknak gyakorlati segítséget is nyújtson körültekintő pénzügyi döntések meghozatalához. Ennek érdekében a PSZÁF a lakossági ügyfelek tájékozódását segítő betét- és megtakarításkereső programot indított el honlapján. A mától használható új fogyasztóvédelmi eszköz célja az átláthatóság növelése, a fogyasztói tudatosság elősegítése és a pénzügyi szolgáltatók közötti verseny élénkítése.
Elérhető a Pénzügyi Békéltető Testület honlapja
2011.05.16 | Szerző: PSZÁF
A Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete mellett működő, bíróságon kívüli, alternatív vitarendezési fórum, mely a fogyasztók és a pénzügyi szolgáltatók között fennálló szerződésből eredő jogviták kezelésével foglalkozik. Felállításával hatalmas segítséget kapnak azok a fogyasztók, akik pénzügyi szervezettel szemben fennálló jogvitáikat bíróságon kívül, gyorsan és hatékonyan kívánják rendezni.
Pénzügyi szemléletformáló és tájékoztató program indult
2011.05.11 | Szerző: PSZÁF
Útjára indult az a Magyarországon egyedülálló, pénzügyi szemléletformáló és tájékoztató program, amely az állami szféra és csaknem két tucat pénzügyi intézmény példaértékű összefogásával jött létre. A Pénziránytű Alapítvány által életre hívott, a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szakmai felügyeletével megvalósuló Mindennapi Pénzügyeink Program közel 5 millió embert ér majd el.
Vizsgálaja a GVH a Vodafone és a Magyar Telekom reklámjait
2011.05.11 | Szerző: GVH
Mindkét telekommunikációs vállalkozás széles körben jelentetett meg olyan tartalmú reklámokat 2010. év végén és 2011 elején, amelyben saját mobilinternet-hálózatát piacelsőségi állításokkal népszerűsítette.
Kevesebb a panasz, több az érdeklődő Húsvét kapcsán
2011.04.21 | Szerző: Dr. Morvai Gábor
A húsvéti időszakban hagyományosan néhány szezonális termék kerül a fogyasztók érdeklődésének középpontjába. A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének tanácsadó irodáit a legtöbben azért keresték fel, hogy érdeklődjenek az egyes termékekkel kapcsolatban.
Megnyíltak a vidéki pénzügyi fogyasztóvédelmi tanácsadó irodák
2011.04.06 | Szerző: PSZÁF
Április 1-jétől nyolc vidéki nagyvárosban – Debrecen, Eger, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Szeged, Székesfehérvár, Zalaegerszeg – a fogyasztók számára ingyenesen elérhető pénzügyi fogyasztóvédelmi tanácsadó irodák nyíltak.
Tények és tévhitek a cipővásárlásról
2011.04.03 | Szerző: Morvai Gábor
A távol-keleti cipőkre kivetett EU-s védővámok eltörlése kapcsán érdemes néhány szót ejteni ezekről a fogyasztóvédelmi szempontból kifogyhatatlan problémát jelentő termékekről, és a velük kapcsolatos fogyasztói jogokról.
Amit a szoftverek jogállásáról tudni érdemes
2011.02.07 | Szerző: Dr. Joó Imre
Számítógépet szinte mindenki használ, így az azokon futó szoftverek is elkerülhetetlen szereplői a munkavégzésnek, vagy a szórakozásnak. A szerteágazó szabályok és néhány kirívó eset miatt talán érdemes néhány mondatban szót ejteni e programok jogi helyzetéről.
Kifizethető a Főtáv-számla is a Díjnet rendszerben
2012.01.27., 15:11
A Főtáv számláit a Díjnet elektronikus rendszerben is lehet rendezni január 23-ától - közölte a Főtáv pénteken az MTI-vel.
The government has approved Hungary's medium-term plan of consumer protection
2012.01.27., 14:25
The government has approved Hungary's 4th medium term, consumerprotection policy lasting until 2014 and also the task plan of measures- told the National Economy Ministry (NGM). According to the communication; the most important tasks are:explicit government action and involvement with the strong,well-functioning state consumer protection authority, proportionalityand consistency sanctioning practices during the consumer protectionproceedings in order to improve consumer sentiment and to improve themore conscious consumer behavior. (MTI)
A RAPEX rendszeren belül bejelentett veszélyes termékek listája - 2012
2012.01.27., 14:23
A RAPEX rendszeren belül bejelentett veszélyes termékek listája az alábbiak szerint alakult 2012-ben: (folytatáshoz kattintson a címre)
Irányelvek
2012.01.27., 14:16
Az irányelv, amelyet a Tanács a Parlamenttel közösen vagy a Bizottság egyedül fogad el, a tagállamokhoz szól. Elsődleges célja a jogszabályok közelítése. Az irányelv az elérendő célokat illetően kötelezi a tagállamokat, de a cél megvalósításának formáját és a közösségi célkitűzések belső jogrendjükbe illesztésére szolgáló eszközök megválasztását rájuk bízza. Ha az irányelvet a tagállamok nem ültetik át nemzeti jogszabályaikba, vagy azt hiányosan vagy késedelmesen ültetik át, a jogalanyok a nemzeti bíróságok előtt közvetlenül hivatkozhatnak a szóban forgó irányelvre. A hatóság tevékenységét érintő fontosabb irányelvek: 2 011/91/EU irányelve azon árutételt azonosító jelzésekről és jelölésekről, amelyekhez az adott élelmiszer tartozik 2011/83/EU irányelve a fogyasztók jogairól, valamint a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről. 2010/30/EU irányelve az energiával kapcsolatos termékek energia- és egyéb erőforrás-fogyasztásának címkézéssel és szabványos termékismertetővel történő jelöléséről. (L153) 2009/159/EU irányelve a kozmetikai termékekről szóló 76/768/EGK tanácsi irányelv III. mellékletének a műszaki fejlődéshez való hozzáigazítása céljából történő módosításáról 164/2009/EU irányelve a kozmetikai termékekről szóló 76/768/EGK tanácsi irányelv II. és III. mellékletének a műszaki fejlődéshez történő hozzáigazítása céljából való módosításáról 2009/134/EK irányelve ( 2009. október 28. ) a kozmetikai termékekről szóló 76/768/EGK irányelv III. mellékletének a műszaki fejlődéshez történő hozzáigazítása céljából történő módosításáról (hatályos: 2009.11.17-től) 2009/125/EK irányelv az energiával kapcsolatos termékek környezetbarát tervezésére vonatkozó követelmények megállapítási kereteinek létrehozásáról (hatályos: 2009.11.10) 2009/48/EK irányelv : a játékok biztonságáról (alkalmazandó: 2011.07.20.) 2008/121/EK irányelv : a textiltermékek elnevezéséről (hatályos: 2009.02.03-tól) 2008/122/EK irányelv : a szálláshelyek időben megosztott használati jogára, a hosszú távra szóló üdülési termékekre, ezek viszontértékesítésére és cseréjére vonatkozó szerződések egyes szempontjai tekintetében a fogyasztók védelméről (hatályos: 2009.02.03-tól, 2011. február 23-áig kell közzétenni az irányelvnek megfelelő rendelkezéseket) 2008/48/EK irányelv : A fogyasztói hitelmegállapodásokról ( kijelölése az NFH-nak ) 2006/66/EK EP és Tanácsi Irányelv az elemekről és akkumulátorokról, valamint a hulladékelemekről és akkumulátorokról (ld. 181/2008. (VII.8) Korm. rend) 2006/42/EK EP és Tanácsi Irányelv a gépekről (ld. 16/2008. (VIII.30.) NFGM rendelet) 2005/29/EK EP és Tanácsi Irányelv: a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól (ld: 2008. évi XLVII. törvény (Fttv) 28.§ (1) bekezdése) 2005/32/EK irányelv: (2005. július 6.) az energiafelhasználó termékek környezetbarát tervezésére vonatkozó követelmények megállapításának kereteiről, valamint a 92/42/EGK tanácsi, illetve a 96/57/EK és a 2000/55/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról 2004/22/EK EP és Tanácsi Irányelv: a mérőműszerekről (ld: a 127/1991 Kr. 12/A.§ (1) bekezdése) 2004/42/EK EP és Tanácsi Irányelv: a szerves oldószerek egyes festékekben, lakkokban és járművek javító fényezésére szolgáló termékekben történő felhasználása során keletkező illékony szerves vegyületek kibocsátásának korlátozásáról (ld. 25/2006 (II.3.) Korm. rend) 2003/33/EK Irányelv: a tagállamok dohánytermékek reklámozására és szponzorálására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek közelítéséről 2001/83/EK EP és Tanácsi irányelv: Az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek közösségi kódexéről (kijelölő: 2006. évi XCVIII. törvény a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászati-segédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól 18.§ (8) bekezdése, és 88.§ (2) bekezdése ) 2002/65/EK irányelv: A fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő forgalmazásáról 2000/31/EK ep és tanácsi irányelv: A belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem egyes jogi vonatkozásairól 2000/13/EK irányelv: az élelmiszerek címkézésére, kiszerelésére és reklámozására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről 1999/44/EK ep és tanácsi irányelv: A fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól 98/6/EK ep és tanácsi irányelv: A fogyasztóknak kínált termékek árának feltüntetésével kapcsolatos fogyasztóvédelemről (ld: 4/2009. (I.30.) NFGM-SZMM) 97/7/EK ep és tanácsi irányelv: A távollevők között kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló, 1997. május 20-i (HL L 144., 1997.6.4., 19. o.). 94/47/EK ep és tanácsi irányelv: Az ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződések egyes szempontjai vonatkozásában ... 94/2/EK Bizottsági irányelv: A 92/75/EGK tanácsi irányelvnek a háztartási hűtőszekrények, fagyasztók és ezek kombinációi energiafogyasztásának címkézése tekintetében történő végrehajtásáról 94/11/EK EP és Tanácsi irányelve: a fogyasztók részére értékesített lábbelik fő részeihez felhasznált anyagok címkézésére vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről 93/13/EGK tanácsi irányelv: A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről 92/75/EGK Tanácsi irányelv: a háztartási készülékek energia- és egyéb erőforrás-fogyasztásának címkézéssel és szabványos termékismertetővel történő feltüntetéséről 90/314/EGK tanácsi irányelv: A szervezett utazási formákról 87/102/EGK tanács irányelv: A fogyasztói hitelre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről 87/250/EGK Bizottsági irányelv: a végső fogyasztók részére értékesítendő alkoholtartalmú italok címkézésénél az alkoholtartalom térfogatszázalékos jelöléséről 87/357/EGK Tanácsi irányelv a másnak látszó és ezáltal a fogyasztó egészségét vagy biztonságát veszélyeztető termékekre vonatkozó tagállami jogszabályok közlítéséről 85/577/EGK tanácsi irányelv: Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről 84/450/EGK tanácsi irányelv: A megtévesztő reklámra vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló, 1984. szeptember 10-i (HL L 250., 1984.9.19) 67/548/EGK Tanácsi Irányelv: a veszélyes anyagok osztályozására, csomagolására és címkézésére vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről

A tőkemegfelelésre vonatkozó (COREP) táblák kitöltésének változásai 2012-ben
2012.01.27., 14:00
Lejárnak a tavalyi, éves autópálya matricák
2012.01.27., 13:11
A 2011-ben vásárolt éves autópálya matricák érvényessége január 31-én, jövő kedden éjfélkor jár le - hívja fel a figyelmet az Állami Autópályakezelő Zrt. (ÁAK).
Nemzetközi hamisításelleni egyezményhez csatlakoztunk
2012.01.27., 11:01
Január 26-án Magyarország - az Európai Unióval és húsz európai uniós tagállammal együtt - aláírta a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodást.
Forgalomkorlátozások a Margit hídnál
2012.01.27., 10:49
Vasárnapig több alkalommal kisebb forgalomkorlátozás várható az autósok, a kerékpárosok és a gyalogosok közlekedésében a fővárosban a Margit híd környékén a díszítőelemek elhelyezése miatt - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-t.
Balatonvilágos - Vasárnap döntenek a megyeváltásról
2012.01.27., 10:31
Helyi népszavazáson döntheti el Balatonvilágos 1160 választásra jogosult polgára vasárnap, hogy Veszprém vagy Somogy megyéhez tartozzon a település a jövőben - közölte a polgármester az MTI-vel.
Enyhe a tél, csökkent az áramfogyasztás
2012.01.27., 09:41
A november óta a szokásosnál enyhébb időjárás miatt a jelenlegi téli időszakban az áramfogyasztói igények 2-5 százalék közötti mértékben maradnak el a nem különösebben magas tavalyi bázistól - írta a Napi Gazdaság pénteken a rendszerirányító Mavir Zrt. adatait ismertetve.
E-kereskedőkre és a közszolgáltatókra panaszkodunk
2012.01.26., 16:41
Tavaly az elektronikus kereskedelemmel és a közüzemi szolgáltatókkal szemben érkezett az országos átlagnál jóval több kifogás a fogyasztóktól, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság fokozottabban ellenőrzi ezeket a területeket 2012-ben - mondta Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, Békéscsabán.
Új tourinform iroda Balatonföldváron
2012.01.26., 16:31
Új tourinform irodát adtak át csütörtökön Balatonföldváron, az uniós támogatással átépített iroda a helyi kistérségi turisztikai egyesület által megvalósított, több mint 57 millió forintos projekt keretében jött létre.
A takarékok nyújtják a végtörlesztéshez szükséges forinthitel harmadát
2012.01.26., 15:21
A lakossági hitelezésben mintegy 5 százalékos piaci részt képviselő hazai takarékok nyújtják majd a devizahitel-kiváltáshoz felvett forinthitel több mint harmadát, ennek összege január 20-án elérte a 40 milliárd forintot - közölte az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) csütörtökön az MTI-vel.
Csökkentették a telekadót Veszprémben
2012.01.26., 14:16
Jelentősen csökkentette Veszprém város önkormányzata a tavaly decemberben bevezetett telekadó mértékét bizonyos övezetekre vonatkozóan csütörtöki ülésén.
Egyen-e a gyerek halat?
2012.01.25., 06:00
Japánban törvény írja elő, hogy az iskolai menzán minden héten kell lennie halételnek. A magyar iskolásoknak meg szerencséjük van, ha néhanapján találkoznak egy kis gyatra minőségű majonézes rántott sütőhallal. Itthon az az általános nézet, hogy egyéves kortól nyugodtan adhatunk halat a kicsiknek, addig azonban az esetleges halallergiás reakciók miatt inkább ne tegyük. Pedig más, nálunk tudatosabb és gyakorlottabb halfogyasztó országokban éppen azt vallják, hogy egyen csak az a gyerek halat minél előbb, hiszen ez nemhogy növelné, hanem csökkenti az allergiára való hajlamot. Ők tehát bátran tömik a csemetéiket tengeri herkentyűkkel, míg ha a mi gyerekeink végre halhoz jutnak, akkor is sokáig csak előre gyártott bébiételek formájában. A merészebbek, akik mégis igyekeznek beilleszteni a halat a gyerek étrendjébe, többnyire csak a biztonságosnak mondott, szálka nélküli tengeri fajokat, főleg a lazacot és a tonhalat választják. A lazacnak persze vannak előnyei, húsa finom, sok vitamint, folsavat és telítetlen zsírsavat tartalmaz, emellett igazán kiadós étel. A boltban kapható, színezett, tápon tartott, lazacnak látszó tárgyak azonban korántsem azonosak vadvízi őseikkel. Ráadásul sok finom és gyerekeknek is adható hazai halfaj van itthon is. Kicsi keszegek, puha pisztrángok Szily László újságíró és gyakorlott horgász apuka szerint a gyerekek többnyire imádják a halat. Vagy nagyon kicsi, vagy nagy halat adjunk nekik, mert az aprókban úgy átsülnek a szálkák, hogy még a kicsiknek sem jelenthetnek gondot, a nagy halaknak pedig a szálkájuk is nagy, így könnyű őket megtalálni. Az apró, jól átsült, ropogós halacskákat a legtöbb gyerek imádja, a hazai fajok közül a paprikás lisztbe forgatott, jó alaposan átsült kisebb keszeg a legjobb választás. Halallergia A Magyarországon ritka ételallergiák egyike. Tüneteit nem csak a hal evése, de akár a halleves gőze vagy a hal érintése is kiválthatja. Ilyenkor kiütéses, viszkető lesz a bőr, felduzzad az arc vagy a szájüreg, előfordulhatnak asztmás tünetek. Ha halevés után ilyeneket tapasztalunk a gyereknél, inkább ne kísérletezzünk. A szinte teljesen szálkamentes finom hazai fajok sajnos igen drágák, némelyik ára a bélszínével vetekszik, és beszerzésük sem egyszerű. A kecsegének például egyáltalán nincsen szálkája, viszont húsa rendkívül markáns ízű, ezért a gyerekek nem biztos, hogy megeszik – mondja Szily. A kecsege egyébként a hazai fajok közül a leggazdagabb telítetlen zsírsavakban. Hazai halaink közül jelentős mennyiségű omega-3 zsírsavat tartalmaz még a busa és a pisztráng, az utóbbi nagyobb egyedei ráadásul könnyen szálkázhatók, és mivel íze is visszafogottabb, bátran adható az apró népnek. Szintén semlegesebb ízű és egyszerűbben beszerezhető hal a harcsa, amelynek nagyobb példányait tökéletesen ki lehet filézni, így garantáltan nem kerül szálka a kicsik tányérjára. Ideális még gyereknek a süllő, ennek ára azonban még az előzőknél is borsosabb. Anyuuuu, szálka ment a torkomba! Mint azt dr. Krivácsy Péter, a gyermek-elsősegélynyújtással foglalkozó Léghajó Program orvosszakmai vezetője elmondta, biztonsági szempontból a legfontosabb természetesen a halak alapos átnézése és kifélézése. Ez utóbbi egyébként nem egyszerű művelet, senkinek sem fog rögtön úgy menni, mint egy ügyesebb szakácsnak, de a gyereknél nem is az esztétikum, hanem az alaposság a lényeg. A kisebb szálkák szerencsére általában gond nélkül lecsúsznak, de még a nagyobbaktól sem fullad meg egy gyerek, hiszen egy szálka nem zárhatja el a légutakat. Egy nagyobb, hegyes halcsont azonban bele tud fúródni a hátsó garatfalba, ezért ha a gyerek halevés után folyamatosan köhög, erre gyanakodjunk. Ilyenkor az az alapszabály, hogy a szájá ba nem szabad benyúlnunk – ez egyébként minden olyan esetre igaz, amikor idegen test kerül a gyerek torkába, de még jól tud levegőt venni. Ilyen esetben legjobb rögtön kórházba vinni, de ne a hagyományos ügyeletet keressük, hanem az úgynevezett légúti idegentest ügyeletet, ahol szakszerűen el tudják távolítani a garatba fúródott szálkát. Ilyen ügyelet minden megyei kórházban van, Budapesten pedig naponta változóan más-más kórházban. Kérdezzük az ügyeleti telefonszámon, hogy melyikben. Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy még ha tartunk is a haltól, jól tesszük, ha minél hamarabb bevezetjük a kisgyerek étrendjébe, mivel a halak az omega-3 zsírsav legértékesebb forrásai. A gyerekek többsége tényleg imádja a halat, főleg a semlegesebb ízűeket, és némi próbálkozással a hazai, folyami halfajtákat is megkedveltethetjük velük. Ráadásul a puha, omlós halat lényegesen könnyebben meg tudják rágni, mint a keményebb húsokat, így remélhetőleg többet is fognak belőle enni – a szülők legnagyobb örömére. Megjelent a Tudatos Vásárló Magazin 23. számában. *** Tetszik a TudatosVásárló.hu és szívesen olvasod cikkeinket? Ez egy nonprofit oldal, a Tudatos Vásárlók Egyesülete tartja fenn. Minimális forrásaink vannak a működtetésre. Kérjük, hogy te is támogass bennünket, hogy több hasznos cikket publikálhassunk! Oszd meg a cikket a facebookon! Klikkelj a cikk címe mellett!